A Japán-mánia egyébként nem csak a szűkebb értelemben vett képzőművészet, hanem a zene, a színház, az irodalom vagy éppen a ruházkodás terén is megnyilvánult akkoriban. Jellemző például, hogy még a híres francia impresszionista, Claude Monet is japán kosztümbe bújtatva örökítette meg bájos feleségét egy 1875-ben készült, jelenleg a bostoni Museum of Fine Arts gyűjteményében található képén. Hogy a kimonó viselete mennyire divatossá vált ekkoriban a felsőbb körökbe tartozó hölgyek körében, azt számos további kortárs festő, így például Alfred Stevens, William Merrit Chase, Gustave Léonard de Jonghe, vagy éppen James McNeill Whistler egyes alkotásai is kiválóan érzékeltetik. Külön hely illeti meg ezen művek sorában a holland impresszionista festő, George Hendrik Breitner (1857–1923) szemet gyönyörködtető képsorozatát, melynek leghíresebb darabjai talán azok az 1894-ben festett Lány vörös kimonóban, illetve Lány fehér kimonóban című festmények – az amszterdami Stedelijk Museum, illetve a Rijksmuseum 19. századi képanyagának a büszkeségei –, melyek nem véletlenül, manapság a festő legtöbbet reprodukált művei közé tartoznak.
Willem Witsen fotója Breitnerről, 1891
De mit lehet tudni erről a rendkívül tehetséges és sokoldalú, külföldön azonban talán kevésbé ismert holland művészről, illetve a Geesje Kwak nevű fiatal lányról, Breitner szóban forgó képeinek állandó modelljéről? Breitner Rotterdamban született, s bár szülei kezdetben nem jó szemmel nézték a fiatalember korán megnyilvánuló művészi ambícióit, 1875-ben mégis megkezdhette tanulmányait Hágában, a helyi rajzakadémián. Egy évvel később már a hágai Királyi Művészeti Akadémia növendéke volt, s bár tehetségét tanárai is elismerték, radikális, összeférhetetlen viselkedése miatt 1880-ban mégis eltanácsolták az intézményből. Hamarosan azonban támogatókra talált. Hendrik Willem Mesdag (1831–1915), aki éppen akkor dolgozott a scheveningeni tengerpart látképét megörökítő hatalmas panorámaképén (mely Panorama Mesdag néven ma is Hága egyik nevezetessége), alkalmazta Breitnert – aki már fiatalkorában kitűnt lovakat, illetve lovas témájú jeleneteket ábrázoló képeivel –, hogy lovas alakokkal élénkítse az általa festett monumentális tengerparti látképet. Az 1880-as évek első felében Breitner az idővel Hágai iskola (Haagse School) néven ismertté vált művészcsoport több tagjával is szoros kapcsolatba került, és sok időt töltött az ekkoriban szintén Hágában időző Vincent van Gogh társaságában, akivel nemritkán együtt is dolgozott. A festő ekkoriban készült művei még egyértelműen a Hágai iskola hatásáról árulkodnak, festésmódja és színkezelése 1884-es párizsi útját követően azonban érezhetően megváltozott, s az 1886-ban Amszterdamba költöző Breitner – akárcsak valamivel fiatalabb pályatársa és nagy riválisa, Isaac Israels (1865–1934) – csakhamar az impresszionizmus egyik legjelentősebb képviselőjévé vált Hollandiában.
George Hendrik Breitner: Lány fehér kimonóban, 1894
Breitner művészete Amszterdamban bontakozott ki igazán, s portréival, érzékiséget sugárzó női aktjaival, a holland metropolisz jellegzetes helyszíneit és figurát megörökítő városlátképeivel (melyek között néhány kiváló éjszakai jelenetet is találunk) egyre komolyabb sikereket ért el a helyi közönség körében. Vágtázó huszárokat ábrázoló képét már 1886-ban megvásárolta a Rijksmuseum, így lassan anyagilag is kezdett egyenesbe jönni. Baráti kapcsolatba került a Nieuwe Gids című folyóirat köré tömörülő, a l’art pour l’art jegyében alkotó helyi avantgárd írókkal, költőkkel és képzőművészekkel, az úgynevezett Tachtigers (azaz Nyolcvanasok) körével, akik szellemi rokonuknak tekintették, illetve maguk közül valónak érezték a bohém festőt. Olyan kiváló irodalmárokról van szó, mint többek között Willem Kloos, Albert Verwey, Frederik van Eeden vagy Lodewijk van Deyssel, míg a hozzájuk kötődő kortárs képzőművészek közül Eduard Karsen, Jacobus Van Looy, Willem Witsen vagy Jan Veth nevét érdemes megemlíteni, utóbbi kettő egyébként portréfotót, illetve litográfiát is készített Breitnerről.
George Hendrik Breitner: Lovasság, 1883–1888
Bár eddig még nem esett róla szó, feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy Breitner nem csupán a festészet, hanem a korabeli fotográfia terén is újítónak számított. Szenvedélyes fotós volt. Az 1880-as évek végétől kézi kamerájával rendszeresen járta a várost, és százával készített felvételeket a nyüzsgő városi élet ellesett pillanatairól, a Dam téren utasokra váró lovaskocsikról, vagy éppen az amszterdami grachtok párás, ködbe vesző házairól, akárcsak a műtermében járkáló, vagy éppen ágyban fekvő aktmodellekről. Ezeket a felvételeket aztán gyakran használta később kiindulópontként, inspirációs forrásként egyes festményeinek az elkészítésekor. Gyakran szokatlan képkivágás, az alakok elmosódott körvonalai jellemzik ezeket a fotókat, s mindez csak fokozza azt az érzetet, hogy a művész elsődleges célja az élet röpke, mulandó pillanatainak a megragadása volt. Breitner impresszionista modorban megfestett képeire pillantva egyébként ugyanez lehet a benyomásunk. A festő egyik híres városlátképének az előterében látható, bundájába burkolózó fiatal hölgy, akinek csak a felsőteste látható, szinte már kisétálni készül a képből, úgy érezhetjük, hogy a következő pillanatban már a behavazott híd (a Singelbrug) túloldalán fog járni, míg Breitner egy várakozó lovakat megörökítő, 1893-ban készült festményének bal alsó sarkában egy női fej fedezhető fel, azt a hatást keltve, mintha csak egy figyelmetlen járókelő lépett volna váratlanul a fényképész kamerája elé, aki éppen akkor kattintott rá a felvétel gombra. Jelenleg mindkét említett mű az amszterdami Rijksmuseum gyűjteményébe tartozik.
Claude Monet: Madame Monet japán kosztümben, 1876
Az 1890-es évek elejére Breitner festőként és fotográfusként egyaránt ismert és elismert művésszé vált, s úgy tűnt, karrierje innentől már csak felfelé ívelhet. 1892 végén azonban egy váratlanul bekövetkezett esemény szinte egész további művészi pályafutását ellehetetlenítette.
George Hendrik Breitner: Damrak, Amszterdam, 1903
Mintegy tíz évvel korábban összeszedett nemi betegsége ugyanis ekkor ismét kiújult, s igen aggasztó tünetekkel járt. Látása egyre romlott, már-már a teljes megvakulás veszélye fenyegette. Érthető, hogy Breitnert mindez lelkileg is nagyon megviselte, gyakran került letargikus hangulatba, hiszen egyre inkább úgy tűnt, hogy álmait immár soha nem fogja tudni megvalósítani. Szerencséjére azonban, az amszterdami Spinozastraaton található, 1866-ban alapított szemklinikán alapos kezelésben részesült, fokozatosan visszanyerte a látását, s néhány hónap múlva már gyógyultnak nyilvánították. Mondanunk sem kell, hogy Breitner egyfajta újjászületésként élte meg az eseményeket. Újult erővel és lelkesedéssel látott ismét munkához. A Lauriersgracht 8. számú ház második emeletén új műtermet rendezett be, s alkalmasnak tűnő modellek után kutatott. Ezek többnyire a szegényebb sorsú dolgozó nők, szolgálólányok közül kerültek ki, akik a szerény, alkalmanként 1–5 guldenért is hajlandóak voltak a festőnek modellt állni. Breitner 1893 májusában, a nemrégiben kiépült munkásnegyed, a Dapperbuurt környékén sétálva figyelt fel az akkor még mindössze 16 éves, Geesje Kwak nevű varrólányra, aki rögtön megragadta a figyelmét, és megfelelőnek tűnt számára, hogy a korábban általa vásárolt kimonók és más japán kellékek felhasználásával megfesthesse róla azokat a képeit, melyek valószínűleg már jó ideje foglalkoztatták a fantáziáját.
George Hendrik Breitner: A Singel-híd az amszterdami Paleisstraatnál, 1896–8
Nagyjából ennyi, amit George Hendrik Breitner híressé vált kimonós képeinek az előtörténetéről tudni lehet. 1893 és 1895 között mindenesetre nem kevesebb mint 13 olyan festmény készült, melyeknek Geesje volt a modellje. Ezúttal is, mint más témájú képei esetében, Breitner számos fotót készített a különböző pózokba beállított, kimonóba öltöztetett lányról, hogy ezek alapján választhassa ki a legjobbnak, leghatásosabbnak tűnő kompozíciót. Nehéz pontosan körülírni, hogy mi adja valójában, vagy elsősorban ezeknek az intim hangvételű jeleneteknek a varázsát. A fiatal lány tágra nyílt szemeiből, bájos arcáról, illetve egész törékeny alakjából sugárzó gyermeki ártatlanság? Az általa viselt fehér vagy vörös kimonók finoman kidolgozott mintázata és dekoratív összhatása? Breitner mesteri szín- és ecsetkezelése vagy éppenséggel a képein szereplő lány látszólag teljesen keresetlennek ható (bár valójában nagyon is átgondolt) beállítása. Vagy mindez együtt?
George Hendrik Breitner: Geesje Kwak japán kimonóban, fotó
Nem lehet tudni, milyen esetleges érzelmi kötődés vagy más jellegű viszony alakulhatott ki a festő és ifjú modellje között a kimonós képek festése idején együtt töltött órák, illetve napok során. Breitner naplófeljegyzései és egyéb források alapján azonban úgy tűnik, hogy kapcsolatuk szigorúan és kizárólagosan munkajellegű lehetett. A festő és modelljének gyümölcsöző kapcsolata egyébként viszonylag rövid ideig tartott, ugyanis Geesje (az akkor 16 éves, Nisje nevű lánytestvérével együtt) 1895 júliusában DélAfrikába emigrált. Az utolsó nyom, ami Breitner fiatal modelljéről fennmaradt, az egy 1897-ben, Pretoriában róla készült fénykép. Amenynyire tudni lehet, húga, Nisje egy holland származású helyi biológushoz ment feleségül, de már 1911-ben elhunyt, Geesje viszont már az ezredfordulót sem érte meg. 1899-ben, mindössze 22 éves korában, a tbc áldozata lett.
George Hendrik Breitner: Geesje Kwak, 1894
Breitner 1895 után visszatért kedvelt témájához, az amszterdami városlátképek festéséhez, s az ezt megelőző két év látszólag múló epizód volt csupán a festő életében. Hogy Geesje Kwakról festett kimonós képei mégis milyen fontos helyet foglalnak el a művész életművében és egyúttal a holland japonizmus történetében, azt többek között az is érzékelteti, hogy néhány évtizeden belül ezeknek a képeknek az árai megsokszorozódnak a holland, illetve az európai műkereskedelmi piacon. Bár a festmények, illetve egyéb műalkotások aktuális műkereskedelmi árait a legkülönfélébb tényezők befolyásolhatják, s már csak ezért sem adhatnak reális képet az adott mű tényleges művészettörténeti értékéről, azért jelzésértékűnek mondható, hogy keletkezésük idején Breitner szóban forgó kimonós képei még csupán 150–300 gulden közötti árakon keltek el, 1900 táján azonban ugyanezeket a műveket már legalább 800 guldenre taksálták, s néhány évtizeden belül az összegek már 3-4 ezer guldenre emelkedtek. Úgy tűnik, Breitnernek ezek a művei újabban igen kedveltté és keresetté váltak a műgyűjtők körében. Viszonylag friss adat, hogy a festő egyik, Lány vörös kimonóban című műve egy 2014-es árverésen már nem kevesebb mint 300 ezer eurós áron talált gazdára. Jellemző, hogy az amszterdami Rijksmuseum 2016-ban megrendezett Meisje in kimono című időszaki tárlatán, ahol Breitner összes Geesje Kwakról készült festménye együtt volt látható, a bemutatott 13 mű közül nyolc még mindig magángyűjtők birtokában volt.
George Hendrik Breitner: Amszterdam, Oudezijds Achterburgwal, 1894
George Hendrik Breitner: Keizersgracht, 1895
George Hendrik Breitner: Este az amszterdami Dam téren, 1890 körül
George Hendrik Breitner: Levesosztás, 1882
George Hendrik Breitner: Lány vörös kimonóban, 1893–95